Már a címben is megemlítettem, hogy jó nagy a kuss! Igen, valóban eltűntem, restellem is kicsit magam érte, de meglehetősen komoly indokom van. Rohadtul elfoglalt voltam és a lapátfüleimnek sem volt ideje holmi bejegyzéseket gyártani.
Na de most újra klaviatúrát ragadtam a mancsaimmal, hogy nagyvonalakban elmeséljem a történéseket.
Kezdődött tán azzal, hogy behánytam a drágalátos gazdikám gépjárművébe. És nem is kispályás módon. Az első ülés mellé. Én nem akartam, ő húzta ki a gyufát. Reggel belekevert valami nem odaillőt a kajámba (féreghajtót - a szerk.), aztán kisvártatva el akart vinni valahova kocsival. Valami hármashatárhegyet emlegetett. Na most én és a hegy elég jó barátok vagyunk, ha csak atlaszon keresztül tartjuk a kapcsolatot. Így viszont kénytelen voltam valami kibúvót találni, ez tűnt a legjobb választásnak. Bejött, nem mentünk fel!
Aztán volt olyan is, hogy a lakásban kettőt láttam ebből a jó nagy jószágból. Én nem tudom ez, hogy volt, de rohadtul felbőszített. Jól meg is ugattam, mert ebből az emberből elég egy is, a púpomnak kell kettő. Szóval nem tudom, hogy miféle varázslat ez, de több hely is van a lakásban, ahol kettőt látok belőle. És tuti, hogy nem a piától, mert az a szemét a szekrény tetején tartja a sört, és a hűtőben a bort. Ezekhez pedig nem tudok hozzájutni.
Végül a hétvégémről is ejtenék egy-két mondatot. Hát vakmeleg volt. Történt ugyanis, hogy kiutaztunk valahova vidékre. Már amennyire én ezt meg tudom ítélni. De biztos nem a nagyvárosban maradtunk. Ott aztán felvitt valahova és nemes egyszerűséggel otthagyott. Az tény, hogy azokat a pofákat láttam már valahol, akikkel a helyen találkoztam, de nehezen tudtam beazonosítani őket. A leggyanúsabb a kislány volt nekem, akit egészen megkedveltem. Nem elképzelhetetlen, hogy ezek azok voltak, akik már egyszer jártak a mamlasznál. Azt pikk-pakk megállapítottam, hogy semmivel nem jobb fejek, mint az otthoni emberem. Ugyanúgy megvonják tőlem a kaját, ugyanúgy utasítgatnak, ráadásul még ki is zárnak éjszakára, mikor befagy a segglukam. Ezen kívül egészen korrektek voltak.
Másnap eljött értem az ember, meg a jóképű haverja, aztán elvittek egy másik kertbe, ahol egy igazi kínzókamrát nyitottak nekem. Az orrom előtt főzték meg bográcsban a csilisbabot. Szerintetek? Nem baszott szét az ideg nagyon...Ott egy másik gyerekkel spanoskodtam, de leginkább a kaja foglalkoztatott. Ugattam is ezeknek, de magasról leszarták.
Onnan megint elmentünk valahova, ahova kézben cipelt fel az ember. Egy diszkrét fél órát sétáltatott előtte, de dafke sem szartam, hugyoztam. Gondoltam kirántom majd a gyufát és a lakásba hugyozok, persze a szőnyegre, hadd szopjanak. Egész jól viselték, úgyhogy másnap ugyanezt eljátszottam, de mellékeltem hozzá egy tisztességes mennyiségű kakit is. Valami idősebb hölgy vigyázott rám ekkor, akinek jeleztem ugyan, hogy itt akár gond is lehet, de egy csörgő üveg rázásán kívül nem sokat tett a tisztaság megtartása érdekében. Én meg nem fogok könyörögni, akkor inkább odaszarok.
Szóval ilyen eseménydús napjaim vannak. Az ember valami más módszereket alkalmazott a nevelésben, úgyhogy kezdem felismerni, hogy itt már más szelek fújnak. Kénytelen vagyok kicsit tisztelni a colost. Hálistennek a zsepikkel még mindig elég bénán bánik, úgyhogy van szerencsém egész sokat megenni belőle. Na majd ezekről is tudósítok a későbbiekben.
Legyetek jók, a fül legyen veletek.
