Na...legutóbb arról meséltem, hogy hogyan is kerültem Budapestre, most meg arról fogok, hogy mégis mi a búbánatot csináltam itt az első napon.

Eddig ugye tudni kell, hogy egy kertben éltem, volt egy kis faházikóm, szóval egész jó kis életem volt.

Erre ennél a colinál egy darab szoba van és slussz. Na jó, meg egy előszoba, ami valszeg a konyha is egyben, de olyan magasra nem látok, hogy meg tudjam állapítani. Mellette van egy pöttöm fürdő, szóval nagyjából akkora a hely, mint a kis ólam volt. Csak most ketten osztozunk rajta és ez a mamlasz azt hiszi, hogy ő a csúcsgóré.

Az elején nyilván így is lesz, hiszen még ismeretlen a környezet, de később rálépek a tyúkszemére, rohadjak meg.

Szóval az első napom a fővárosban elég zaklatott volt. Elképesztően sokat utaztam autóval. Ráadásul ez az arcátlan csávó egyikből a másikba pakolt. Úgy látszik, hogy nem volt elég neki, hogy telibe szőröztem meg még bele is szartam abba a rettenet hangos szörnyetegbe, amivel hazahoztak.

Mindegy...nem vagyok egy nagy autószakértő, de az hamar feltűnt, hogy kicsi, közepes és nagy is volt, amivel utaztam. A közepest utáltam a legjobban. Próbáltam jelezni a magasnak - akinek a nevét még mindig nem tudom, mert vagy nem szólítják sehogy vagy túl sokféleképpen -, hogy ez így nem lesz jó, de az elcsépelt nyugtató mondatain kívül másra nem volt hajlandó. Hát fogtam magam és behánytam. Ez meg azt sem tudta mit csináljon...sopánkodott ott nekem. Gondoltam magamban, ezt bizony magadnak csináltad, edd meg amit főztél. Ha meg nem is ette, de eltorzult arccal eltakarította.

Ezután valami furcsa dolgokat rakott a helyre, ahol utaztam, én meg előre ülhettem. Pazar volt. Ekkor már kissé gyengébb voltam, de szőrözni azért tudtam. Meg nyáladzani. Szóval az összes fegyveremet bevetettem a félnótás ellen.

De, hogy meséljek valami pozitívat is: még ezen a napon találkoztam az én jóképű daliámmal. Ez is volt akkora, mint az emberem, ha nem nagyobb. De jóképű és kedves. Óriási forma, egyből le is stipistoppoltam. Egész délután pesztrálgatott, mert a mamlaszom eltűnt valahova. Jól megvoltunk...parádézhatott velem valami parkban. Sétálgattunk. Tényleg király volt.

Aztán este még mindig ő volt velem. Később megjött a mamlaszom meg vagy még három ember. Egy nagyobb nő, meg két gyerek forma. A kisebbik - a kislány - aranyos volt, arra szívesen fel is ugráltam, a másik az nem haverkodott.

Aztán lefeküdtünk és átaludtuk az éjszakát. Gondolom ez a culágernek is jól esett, az előző esti szenvedése után. Szoknom kell nekem még ezt a pesti levegőt. Nem egyszerű mutatvány. A következő napom sem volt hétköznapi...életemben nem féltem még úgy semmitől, mint a hőt okádó pisztolytól. De ezt majd később mesélem el.